Third Chapter

Harry szemszöge:

- Szia Harry, nem tudnál visszahívni? Épp vezetek, meg Tiffany is itt sikítozik mellettem. Pusza! - hadarta el gyorsan, majd le is nyomta a telefont. Ez fura volt. Nagyon fura. Oké, meg tudom érteni... Nem, nem annyira. Vagy mégis? Jó, ezen értelmetlen gondolkozni. Inkább azon kéne, milyen indokkal mondom le Mendy-t. Jó fej csaj, de inkább Niall stílusa.

*~*

Fél tíz. El fogok késni a... Miről is? Semmiről. Akkor viszont írok egy sms-t Abby-nek, megkérdezem tőle, hátha ráér.

*~*

Még mindig nem válaszolt. Már egy órája írtam. Oké, feladom. Inkább megkeresem Louis-t. Ő majd önti belém a lelket. Kikerestem a számát a telefonomból, majd felhívtam. Egy csöngés. Még egy. És még egy. Na végre, fel is vette.

- Szia Hazza! Mi a pálya? - szólt bele vidáman.

- Ráérsz?

- Most? Hogy a viharba ne! Átmenjek?

- Az jó lenne. Kérsz valamit?

- Egy teát csinálj légyszi! Repülök! - kiabálta el magát, majd letette a telefont. Ezért szeretem annyira. Igazi barát, mindig repül, ha baj van.

Öt perc sem telt el, Louis már kopogott. Kinyitottam, és egy hatalmas ölelésben részesültem.
- Szóval, mi a probléma? - kérdezte, mikor teája társaságában leült a kanapéra.
- Tegnap megismertem egy lányt... - kezdtem bele a mesélésbe.

*~*

- Na, és milyen volt? - kérdeztem Louis-t, aki épp azt mesélte, hogy El-lel divatbemutatón volt. Már pont nyitotta volna ki a száját, mikor megcsörrent a telefonom. Abby.

- Én mondtam, hogy hívni fog! - csillant fel barátom szeme.

- Igen? - kérdeztem bele félve.

- Szia Harry, Abby vagyok! Ne haragudj, csak éppen tesi volt, és tudomásom sem volt az üzeneted létezéséről... Tényleg ne haragudj, de még kajálni sem kajáltam, és ebben a percben értem haza. Ha még áll a kérdésed, igen, ráérek, viszont nem nagyon tudok elmenni autóval, mert apu nincs itthon, anyu meg elvitte az enyémet. - mondta el mindet egy szuszra.

- Figyelj, semmi baj. Nem haragszok. Tényleg. Hol laksz? Akkor el tudnék menni érted. Esetleg be tudnál jönni busszal, vagy ilyesmi. - mondtam reménykedve.

- Hát, az a helyzet, hogy mennék én szívesen, de esik is az eső, meg elég messze lakok a várostól, busz meg csak késő este van. Áthívnálak, de itthon van a húgom és az idióta directioner barátnői, már bocsi - nevette el magát.

- Hé, ilyet ne mondj a rajongóimra - háborodtam fel egy kicsit.

- Viszont holnap reggel busszal megyek, és jól jönne egy hazafuvar. Meg egy kávé.

- Jó rendben. Majd hívj, ha végzel. Szia! - köszöntem el, majd letettem a telefont.

- Na, mi volt? - kérdezte Louis, mint egy éhes kutya.

- Mintha nem tudnád. Végig mellettem ültél. - forgattam szemeimet. - Van kedved Fifázni?

- Még jó hogy! Úgy lealázlak! De hívjuk a többieket is! - mondta, és már tárcsázta Liam, Niall, vagy Zayn számát. Hosszú estém lesz.

Abby szemszöge:

- Tiffany, itt alszanak a barátnőid? - kérdeztem húgomtól, aki épp vécére indult.

- Csak Lara. Barbie-ért jön az anyukája - vonta meg a vállát, majd tovább indult, én pedig unottan kapcsolgattam a csatornák között. Valamikor elértem a zenecsatornát, ahol pont egy One Direction szám kezdődött. Erre kirohantak Tiff-ék, majd táncolni és énekelni kezdtek. Megforgattam a szemem és indultam volna fel, amikor megcsörrent a telefonom. Ami a dohányzóasztalon volt. És Lara látta meg elsőnek. Kitágultak a szemeim és elkezdtem rohanni a készülék után. De későn. Ugyanis a házat a lányok sikolya töltötte be. A francnak írok minden nevet teljesen be. Pechemre még fel is vették a telefonom. Szegény Harry, kezdem sajnálni. Szerencsére kijött Trenton a szobájából és kivette a mobilom a lányok kezéből. Végre megkaptam.

- Bocsánat, a tesóm és a barátnői előbb érték el a mobilom, mint én - szóltam bele.

- Semmi baj, Liam vagyok. - hallottam a vonal végéről egy számomra idegen hangot. - Abby vagy, ugye?

- Igen. Miben segíthetek? - kérdeztem mosolyogva.

- Csak azt akartam kérdezni, ráérsz-e szombaton. Harry annyit mesélt már rólad, szeretnénk megismerni mi is.

- Igen persze. Szerintem nincs dolgom.

- Szuper! Akkor el tudnál jönni a próbánkra?

- Ja. Majd megkérdezem Harryt, hogy mikor lesz. Viszont most mennem kell. Szia!

- Oké, szia. Ja, ez a beszélgetés nem történt meg! - figyelmeztetett, mielőtt kinyomta.

Second Chapter

Nem is figyeltem az órát, csak akkor kaptam észbe, mikor megszólalt a telefonom.
- Igen? - szóltam bele mosolyogva, mivel Harry éppen egy viccet mesélt.
- Szia Abby! Hol vagy? - hallottam anyu ideges hangját. Ránéztem a falon lógó órára, ami fél hatot mutatott.
- Uppszi! Elszaladt az idő! Sietek haza! - próbáltam menteni a menthetőt.
- De nagyon gyorsan. Hatkor van vacsora.
- Egyetek nélkülem. Úgyis most ettem sütit.
- Oké, de attól még sietned kell!
- Rendben, szia! - mondtam, majd azonnal letettem a mobilom.
- Menned kell? - kérdezte Harry.
- Sajnos. Már így is késtem egy csomót... Hatkor van vacsora, ami fél óra múlva lesz, és így is egy óra, mire hazaérek... Ne haragudj, hogy feltartottalak. Kifizetem a számlámat. - mosolyogtam rá.
- Ó, ne fáradj! Majd én állom! És te ne haragudj rám.
- Köszi! Na mentem, szia! - felvettem a pulcsimat és már kint is voltam. Sikeresen átmentem az úton, már szálltam volna be a kocsiba is, amikor meghallottam a nevemet.
- Abby! Egy pillanatot még! - rohant hozzám beszélgető partnerem.
Kérdőn néztem rá, nem értettem miért nem mehetek még.
- Elkérhetem a számodat? Jó volt veled beszélgetni, szeretnék még találkozni veled - mosolygott.
- Öhm... Persze. Adj egy lapot, amire leírhatom. - erre előhúzott a zsebéből két dedikált képet magáról és egy sima lapot. Előszedtem a tollam a táskámból, majd leírtam a sima lapra a számomat. Aztán elkérte a tollat, és ráírta az egyik képre a sajátját.
- A másikat miért kapom? - néztem rá, megint kérdőn.
- A húgodnak. Szerezz neki egy szép napot! - kacsintott. - Na szia! - intett, amikor elhajtottam a helyemről.

*~*

Remek. Nem elég, hogy szakad az eső, sötét van, de még áll a száz kilométeres sor is. Nem hiszem el! Innen normálisan tíz perc alatt érek haza, de most lehetetlen. Éppen kiértem Londonból, beleszaladtam egy dugóba. Szuper, nem?! Pedig direkt nem a pályán mentem! Ez az! Végre megmozdult a sor! Igaz szép lassan, de megyünk!

Húsz perccel később már otthon is voltam. Leparkoltam a ház előtt és bementem. Ránéztem az órára. Nem kicsit lepődtem meg. Fél tíz volt! Anya biztos teljesen kész van! Ekkor nyílt a hálószoba ajtaja.

- Kicsim, annyira örülök, hogy nem esett bajod! Úgy aggódtam érted! - ölelt meg szorosan.

- Anyu, ne haragudj, hogy késtem, de beállt az út, egyszerűen nem lehetett haladni! - magyaráztam.

- Ez nem számít. A lényeg, hogy itthon vagy. - ölelt meg még egyszer. - Most viszont sipirc aludni. Reggel kelés van.

- Oké, csak bemegyek egy percre Tiffanyhoz.

- Rendben. Szeretlek! - mondta, már az ajtóban.

- Én is! - feleltem, és figyeltem, ahogy becsukódik mögötte az ajtó.

Óvatosan léptem be tesóm szobájába. Szerencsére már aludt. Kicsit megkönnyebbültem, legalább nem most fog sikítozva ugrálni. Letettem az éjjeliszekrényére az aláírt képet, majd gyorsan kimentem. Felszaladtam a lépcsőn, be a szobámba. Átvettem a pizsamámat, bebújtam az ágyamba és már aludtam is.

*~*

- I need the beauty and a beat! - keltem az ébresztőmre. Le kellene cserélnem valami másra. Kezdem unni Justinnak ezt a számát! Pedig hogy szerettem amikor kijött! Szerencsére van saját fürdőm. Ez azért jár egy 18 éves lánynak. Vettem egy rövid zuhanyt, mivel az óramutató közeledett a fél hathoz. Felvettem egy farmer sortot és egy kék kockás inget, alatta egy fehér toppal. Hozzá kiválasztottam egy kék tornacsukát. Nagyon ritkán hordok szoknyát vagy magassarkút. Letrappoltam a lépcsőn, majd hozzáláttam a szendvicsek elkészítésének. Egyszer csak sikítást hallottam Tiffany szobájából. Ezek szerint megtalálta a dedikált fotót.

- Mi ez a zaj? Történt valami Tiff-fel? - jött be anyu kintről. 

- Nem, csak megtalálta az ajándékomat. - vontam meg a vállamat, miközben vajat kentem Trenton kenyerére.

- A midet? - szaladt a szemöldöke az egekbe.

- Tegnap találkoztam az egyik fiúval a kedvenc bandájából. Gondoltam hozok neki egy aláírt képet. - füllentettem egy kicsit. Nem kell mindenkinek mindenről tudnia.

- Á, már világos. Siessetek, mert elfogtok késni. - ezzel bement a fürdőbe.

- Jó reggelt. - ásított hatalmasat Trent.

- Neked is öcsi. Itt a szendód - nyomtam kezébe a kajáját.

- Madárcsicsergős jóreggelt mindenkinek! - lépett ki szobájából húgunk. Arcán hatalmas mosoly virított.

- Szendvics. - tartottam fel kezemet. - Induljunk. - vettem fel a kulcsaimat a pultról.
- Én ülök elől! - szólaltak meg egyszerre.
- Nem, én! - és megint.
- Oké, akkor mindketten hátraültök. Fáradt vagyok, nincs kedvem hallgatni a vitátokat. - döntöttem el helyettük. Mindketten csúnyán néztek rám, mire kinevettem őket.
Az út a suli felé szerencsére csendben telt, addig, amíg meg nem szólalt a telefonom. Mivel vezetés közben nem lehet telefonálni, kihangosítottam. Nem is sejtettem, milyen helyzetbe sodortam magam, mikor felvettem az ismeretlen számot...

Harry szemszöge:

Reggel elég korán ébredtem. Még hét óra sincs, mi a rákot fogok csinálni, mikor az egész napom szabad? Aztán ránéztem a telefonomra, és eszembe jutott Abby. Talán már ébren van. Sőt, biztos, hiszen még suliba jár! Meg mondta is, hogy minden reggel korán kel, mert messze laknak a várostól. Gondoltam felhívom, baja nem lehet belőle. Kicsöng, kicsöng, még mindig kicsöng. Aztán végre felveszi.
- Hallo? Abby Montgomery vagyok. Miben segíthetek? - kérdezte. Akkor még nem írta be a számomat. Bezzeg nekem az volt az első, amint beültem a kocsiba.
- Szia Abby, Harry vagyok. Harry Styles. - szóltam bele, mire valaki nagyon elkezdett sikítani.

First Chapter

A nevem Abby Montgomery. 17 éves vagyok. Mondhatnám átlagosnak az életem, de egyáltalán nem az... Ugyanis egy igazi farmon élek. Persze nem úgy kell elképzelni, mint egy mindentől elzárt valamit. Valójában megvan mindenünk; vízvezeték, áram, Wifi, normális tévé. Csak a szüleim úgy gondolták, hogy ez jó nekik. Nekünk. 5 éves voltam, amikor apu megvette a farmot. Na akkor igazán lepukkant volt. Körülbelül másfél év alatt korszerűsítettük az egészet, addigra megszülettek a kistesóim. Többesszám, mert ikrek. Egy lány, Tiffany, és egy fiú Trenton. Most 11 évesek. A farm szerencsére nincs messze csodás fővárosunktól, Londontól, így tudunk az egyik külvárosi iskolába járni. Idén végzek, és felvételizek vagy az Oxfordra, vagy a University of Manchester-re. Ha felvesznek az előbbire, kapok egy lakást a belvárosban, míg a manchesterinél csak koleszos leszek. Ha meg egyikre sem, maradok otthon. Holnap van a végzős évem első napja. És a szülinapom is. Anyuék nagyon rendesek voltak, ma délelőtt megkaptam az új kocsimat, így tudok azzal menni suliba....

*~*

- I nedd is a beauty and a beat - szólalt meg az ébresztőórám hajnalok hajnalán. Szó szerint, még öt óra sincs. Mondjuk én már fent vagyok, fel is öltöztem. Kell egy óra, még kocsival is, amíg beérünk az iskolába. Még jó, hogy nem kell buszozni, akkor sokkal több kellene. Előkotortam egy táskát, amibe beledobtam egy füzetet és egy tollat. Több úgysem kell, ma úgyis csak a tanév menetét nézzük meg. A házunk kétszintes, a padlással együtt, ami az én szobám. A lépcső a nappaliba vezet, ami egybe van a konyhával és az étkezővel. A nappaliból nyílik négy ajtó: Tiff szobája, Trent-é, anyuéké és a fürdő. Lementem a konyhába, hogy nekilássak a szendvicseim készítésének. Amiket úgy is lenyúlnak. Így csináltam egyet magamnak, kettőt az ikreknek plusz egyet apának, aki ma megy meglátogatni nagyiékat.

- Jó reggelt Abby! - jött be anyu az ajtón. Én panaszkodhatok, hogy korán kelek, de ő már négykor fent van, hogy elintézze az állatokat. Van egy beosztásunk is: reggel anyu intézi az összeset, ahogy este is, délután és hétvégén Tiffany a tyúkokat, Trenton a disznókat, én a nyulakat, apu a teheneket, együtt pedig a lovakat.

- Tiffany, Trenton! Én indulok, ha nem jöttök most! - kiabáltam el magamat. Érdekes mód azonnal kijöttek szobáikból és tudtunk indulni. Az út nagyjából csendesen telt, legalábbis Trenton és én részemről, mert Tiffany be sem fogta a száját. Egész úton a One Directionról beszélt. Nem értem, miért van úgy oda értük... Jó, nem azt mondom, hogy nincsenek jó számaik, de a húgom irántuk érzett rajongása már nem normális.
- ... és amikor koncerten az egyik lány megkérdezte, hogy randiznának-e rajongóval, Zayn azt mondta, hogy igen... - hadarta továbbra is folyamatosan. Még azt sem vette észre, hogy leparkoltam az iskola előtt.
- Tiffany gyere már! - kiabáltam rá. Vágott egy grimaszt, majd végre kiszállt a kocsiból. Mivel ők még általánosba járnak külön épületben vagyunk, így még véletlenül sem találkozok velük a folyosón. Az első emeleten van a termünk. Amikor beértem az épületbe meghallottam a sulirádióból Pink egyik újdemárrégi számát; a Just give me a reason-t. Személy szerint én imádom a dalt, bármikor és bármeddig tudnám hallgatni. Beléptem a terembe, és az első dolog, amit érzékeltem, az legjobb barátom, Nina volt. Egész nyáron nem találkoztunk, mivel ő Spanyolországban, a keresztanyukájánál töltötte az idejét. Mint minden szeptember elsején, most is ő volt a legbarnább. Haját már megint átfestette, most eredetileg amúgy fekete haja barna volt, benne lila, zöld és kék csíkokkal.
- Már megint mit csináltál a hajaddal?! - kérdeztem, miután elengedett.
- Neked is szia, és igen, nekem is hiányoztál. - forgatta meg szemeit.
- Jól van na! Tudod, hogyha minden nap beszélünk, nem nagyon fogom mondani, hogy hiányoztál - nevettem fel reakcióját látva. - Bocsi, tudod, hogy nem úgy értettem.
- Persze! Na, szóval tegnap a repülőn egy nagyon helyes fiú ült mellettem, és elkezdtünk beszélgetni. Aztán elkérte a számomat és megbeszéltük, hogy ma találkozunk! - kezdett el ugrálni örömében.
- De jó neked! - mosolyodtam el halványan. Éppen megszólalt volna, amikor becsengettek. Az ofőnk nagyon szigorú nő, de mi nagyon szeretjük. Németet tanít, tehát van vele négy óránk az osztályfőnökivel együtt. Mindig pontosan érkezik órára, ez most sem volt másképp.
- Rendben gyerekek, mindenkinek nagyon szép napot kívánok, remélem jól telt a szünet, kiélveztétek a nagy hajrá, az utolsó év előtti utolsó pihenőt. Az élményeitekről majd egyik németen fogunk beszélni, most vágjunk is bele a közepébe... - és hivatalosan is elkezdődött a végzős évünk.

*~*

Csöngessenek már ki! Na, gyerünk, már elegem van mindenből! Minek kellett ez az utolsó óra? Megbeszélés, mire jó az? Már úgy is mindent tudunk! Az ofő mindent elmondott!

- Köszönöm a figyelmet, mehettek haza. Holnap találkozunk, etikán! - búcsúzott el az igazgató. Végre már!

- Eljössz velem? - fordult felém azonnal Nina.

- Persze, majd ülök ott felesleges harmadikként - forgattam a szemem.

- Jajj nem! Egy másik asztalnál fülelsz - mosolygott bájosan.

- Jó rendben! De akkor menjünk - rángattam oda az autómig. Az út a kávézóhoz csendben telt. Amikor megérkeztünk Nina azonnal kiugrott a kocsiból, meg sem várva a motor leállítását. Na szuper, mehetek be egyedül. Ráadásul teltház is van! Ó nem, ott annál a fiúnál még volt egy hely, nagyjából barátnőmék asztala mögött. Szuper!

- Szia! - léptem oda a srác asztalához. - Leülhetek?

- Helló, persze! - nézett fel mosolyogva. Gyönyörű zöld szemei azonnal elvarázsoltak, de nagyon ismerős volt.

- Egyébként Abby vagyok - mosolyogtam rá.

- Öhm, Harry - felelt. Mintha kicsit feszült lett volna. És akkor beugrott! Ő az egyik tagja annak a bandának!

- Tudom ki vagy! - mutattam rá hirtelen felugrásból.

- Csss! - csitított azonnal. - Már egy ideje itt vagyok, de még nem jöttek rá. Nem akarom, hogy ez változzon. Szóval rajongó vagy? - kérdezte letörten.

- Én nem. A húgom. Ne haragudj, de már falra mászok tőletek! - emeltem égnek a szemeimet, mire elnevette magát. És itt indult el valami köztünk, amiről nem is tudtuk, hogy létezik...