Eleventh Chapter

Körülbelül fél óra alatt értem a stúdióhoz, Harry már az ajtóban várt. Intett, hogy álljak oda, majd tovább nyomkodta a telefonját.
- Itt megállhatok? - szálltam ki a kocsimból.
- Persze. De gyere, mielőtt meglátnak. Nem szeretném, ha holnapra veled lennének tele az újságok.
- Azok már így is tele vannak, engem nem zavar. - mosolyogtam.
- Menjünk be - fogta meg a kezemet.
- Sziasztok! - köszöntem, intettem oda a stúdióban álló fiúknak. - A zenészek is itt vannak? - fordultam barátomhoz.
- Nem, nekik nem kellett ma bejönniük. Perrie mindjárt itt lesz Ellel. Összeszedem a cuccaimat és mehetünk. - nyomott egy puszit az arcomra.
Mosolyogva intettünk a recepciósnak, mikor elhagytuk az épületet. Harry megkért, hagy vezessen, viszont nem engedtem neki. A fenéket fogja vezetni az én kocsimat.
- Ne puffogj. Az én kocsimat csak én vezethetem. - nevettem ki szegényt.
- De odavan a meglepetés!
- Amúgy sem találtál ki semmit. Meg nincs is kedvem sehova se menni.
- Rendben. Gyere át hozzám.
- Ma? - ráncoltam a szemöldököm.
- Nem! Két év múlva!
- Jól van, nem kell mindjárt leszólni! De hatra haza kell érnem...
- Ami azt jelenti, hogy ötkor indulnom kell.
- De háromnegyed öt van! Ezt nem hiszem el!
- Nyugi, hazaviszlek, addig is együtt vagyunk. Majd holnap találkozunk. - mosolyogtam rá.
- Nekem nem jó. Videoklipet forgatunk.
- Ó.
- Nekem meg utána nem jó. Ez a hét még olyan berázódos. Csak a hétvége fix. Akkor nem csinálok semmit.
- Ne már!
- És még partnert is kell találnom a szalagavatóra...
- Kell találnod? A lányok nem a pasijukkal szoktak táncolni?
- Általában.
- Akkor probléma megoldva. - mosolygott.
- Szuper.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Hát jó - sóhajtott. - Itt jobbra. Aztán megállhatsz.
Bekanyarodtam és leállítottam a kocsit. Egész nyugodt környék, sok-sok kertes házzal. Kiszálltunk, odamentem Harryhez, hogy hosszan megöleljem.
- Te is az a romantikus fajta vagy igaz? Azt akarod, hogy megkérjelek, hogy táncolj velem, igaz? - mormogta a hajamba. Mosolyogva bólintottam.
- Akkor nincs más választásom, minthogy megkérdezzem. Szombaton vacsoráznál velem? Ha gondolod főzhetünk együtt.
- Jó ötlet, benne vagyok.
- Gyere ide délelőtt, aztán este elmész, okés?
- Aha - még egyszer megöleltem, majd megcsókolt, és indultam is haza.
Tif sikongatására léptem be a házba.
- Helló! - kiabáltam, illetve próbáltam túlkiabálni őrült tesómat.
- Szia Kicsim, már vártunk. Éhes vagy?
- Nem. Megyek fel, letusolok, hosszú napom volt.

*~*

Mikor végeztem berohantam az öcsém szobájába. Éppen videójátékozott.

- Mizu öcskös?

- Semmi. Veled? Látom kicsattansz.

- Igen. Minden a legnagyobb rendben. Tif, gyere ide! - kiabáltam hugicánkért.

- Megyek már. Amúgy Abs. Veled, veletek van tele a Twitter.

Tenth Chapter

Miután Harry hazavitt, egyből felhívtam Ninát. Na most a beszélgetésünk kábé annyiból állt, hogy sikítva ugráltunk. Már fél órája telefonáltunk amikor anyu szólt. Igen... kicsit hangosak voltunk.
Reggel Kicsit elaludtam, fáradtan rohangáltam össze-vissza a szobám és a fürdő között. Trenton és Tiffany már nem voltak otthon, apu is csodálkozott, mikor meglátott.
- Egy szót se! Tudom, hogy rémesen nézek ki. - emeltem fel a mutató ujjam. Aztán egyszerre nevettünk fel.
- Tudod kicsim, sosem fogom megérteni a nőket. Remekül nézel ki - mosolygott kedvesen. - Viszont az érdekelne, hogy mi van ezzel a Harry gyerekkel.
- Nos, öhm... Ezt lég nehéz elmagyarázni, és nagyon úgy néz ki, hogy elkések a suliból. Szóval, mit szólnál egy ebédhez valamikor?
- Rendben. De még nem végeztünk. Vezess óvatosan. Szeretlek! - kiabálta utánam.
Rekordidő alatt értem a suliba, szerencsére nem késtem sokat, még a tanár sem volt bent. Épphogy lehuppantam a helyemre, mikor nyílt az ajtó. Nina értetlenül nézett rám, mire megráztam a fejem. Majd szünetben elmondom.
Hát igen, elmondtam volna, ha nem csörög a telefonom. Ismeretlen számról hívtak, nem nagyon törődtem vele, felvettem a készüléket.
- Igen?
- Abby, szia! Harry vagyok.
- Ó, szia. Új számod van? - kérdeztem értetlenül.
- Nem, dehogy is. Csak Niall telójáról hívlak, az enyém lemerült.
- Akkor mindent értek.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy mit csinálsz ma délután, mert nekem szabad programom van.
- Szerintem semmit. Négyig a suliban vagyok, mert szalagavató megbeszélés lesz.
- Remek. Akkor négyre érted megyek.
- Szuper, csak az van, hogy kocsival vagyok.
- Akkor oda metrózok.
- Oké. Viszont most mennem kell. Ha kések bioszról kinyír a tanár. Puszi!
Amint letettem a telefont a barátnőmmel találtam szembe magam.
- Szóval, mesélj csak! Mindent, töviről hegyire!
- Dehát tegnap mindent megtárgyaltunk.
- Az lényegtelen.
- Neked nem spanyolod van? - néztem rá értetlenül.
- Nagyon jól kerülöd a témát. - nézett rám összeszűkített szemmel. - Még találkozunk!
Annyit se mondtam, hogy muk, már eltűnt a folyosón. Felnevettem, Nina mindig ilyen szórakozott volt.

*~*

- Akkor, kinek nincs párja? - nézett körbe Mrs. Morgen. Hatan tettük fel a kezünket.

- Gondoskodnak párról, vagy jelöljünk ki mi egyet?

- Szerzünk magunknak. - kántáltuk egyszerre.

- Remek. Akkor most mehetnek. Ne feledjék, jövő hétre kérem a párok nevét.

- Rendben van. Viszlát! - kiabált Max. Úgy tűnt, neki már mehetnéke van. Ahogy mindenki másnak is.

Kiözönlöttünk a tornateremből, és kábé mindenki hazament. Ránéztem az órámra, még csak negyed négy.

Elővettem a telefonom, és megcsörgettem Harryt, hátha felveszi. És sikerrel jártam.

- Szia, gyorsan mond, még stúdiózok.

- Csak annyi, hogy végeztem, szóval nem kell idejönnöd. Viszont ha stúdióztok akkor hazamegyek.

- Nem azért mondtam. Gyere ide, és innen megyünk valahova, jó?

- Persze. De hol van az az ide?

- Elküldöm SMS-ben. Most leteszem. Hívj, ha ideértél. 

Ninth Chapter

- Hova megyünk? - néztem Harry-re kíváncsian.
- Titok - suttogott sejtelmesen.
- Ne legyél már ilyen! Mondd el, kérlek! - kezdtem el nyávogni.
- Nem. Maradj csöndben.
- Várj. Kitalálom. - mondtam komolyan, mire kinevetett. - Hé, ne nevess.
- Bocsi, csak olyan aranyos vagy - nevetett tovább. Én is elmosolyodtam, majd kimondtam az első eszembe jutó helyet.
- London Eye. - hirtelen elhallgatott. - Eltaláltam?
- El hát! Legközelebb ügyesebb leszek.
- Haha! Én vagyok a legjobb! - mosolyogtam rá szélesen. - Bekapcsolhatom a rádiót?
- Aha. De ha valami nyálas szám megy, kinyomom.
- Rendben. - feleltem, majd benyomtam a gombot. Aztán azonnal fel is sikítottam.
- Mi van? - nevetett Harry.
- Nem hallod, mi szól? Ember ez Nirvana! Ők a legjobbak!
- Te Nirvana fan vagy? - csodálkozott.
- Ja. Ebben mi olyan meglepő?
- Hát nem is tudom. Olyan fura, hogy lányok is szeretik.
- Szerintem nem. Mondom, ők a legjobbak. Persze szeretem még a Guns'n'Roses-t, a Blink 184-et, a Sum 41-et és a Green Day-t is.
- Azta! Ezt nem gondoltam volna rólad.
- Senki sem gondolja rólam. Tudom, hogy fura vagyok. - mosolyodtam el.
- Nem ezt mondtam. Én is szeretem őket. Hú, meg tudod kik jók még? a Red Hot Chili Peppers.
- Tényleg! Egyszer úgy elmennék egy koncertjükre!
- Én már voltam. Élőben sokkal jobbak.
- Azt elhiszem. Ti is jobbak vagytok élőben - nyújtottam ki a nyelvem.
- Héj! Mi mindenhogy jók vagyunk!
- Kicsit nagy az egótok, nem de bár?
- Ó, na megállj csak! Még visszakapod! Most viszont szállj ki, mert itt vagyunk. - állította le a motort. Kipattantam és bevágtam az ajtót. Szerencsére amúgy is hangzavar volt, így nem vette észre senki sem. Harry már elindult, én meg, gondolván jó móka lesz, nekifutottam és ráugrottam a hátára. Az mellékes, hogy majdnem elestünk. És nem, senki sem nézett hülyének. Beálltunk a sor - ami érdekes mód nem volt nagy - végére. Nagyjából fél óra múlva Teljesen egyedül voltam a kapszulában Harry-vel. Lehet, hogy a pluszpénz miatt volt... Az meg mellékes, hogy még mindig a hátán voltam.
- Leteszel? - kérdeztem mosolyogva.
- Persze. - felelt, majd hirtelen elengedte a combomat, én meg kishíjján hátraestem. Hazza jól kiröhögött, majd leült az ablaknak háttal. Megpaskolta maga mellet a helyet, így én is odamásztam.
- Voltál már? - kérdezte érdeklődve.
- Még nem. Félek a magasban.
Éreztem, ahogy elindulunk. Becsuktam a szemem.
- Tényleg? Pedig nem ijesztő. Gyere. - felhúzott a földről és megfordított. Megfogtam a korlátot, de még mindig nem mertem kinyitni a szemem. Gyengéden átölelte a derekamat, fejét vállamra hajtotta.
- Nyisd ki a szemed - suttogta fülembe.
- Nem merem - súgtam vissza.
- Biztonságban vagy - éreztem hangján mosolyát. Mély levegőt vettem, aztán lassan kezdtem kinyitni szemeimet.
- Huh - csak ennyit bírtam kinyögni. Innen egész London-t látni.
- Tetszik? - kérdezte Harry.
- Nagyon - mosolyodtam el halványan. - Köszönöm. - fordultam felé. Arcunk közel volt egymáshoz. Közelebb, mint múltkor. Lehunytam szememet. Hagytam, hogy megcsókoljon. Éreztem, hogy kész vagyok. Nem akarok tovább várni, megtaláltam a hercegem...

Eighth Chapter

A közönség hatalmas tapssal köszöntötte a fiúkat. Számomra olyan hihetetlen, hogy öt srácot ennyien szeretnek és tisztelnek.
- Na, milyenek? - mosolygott rám Mona.
- Hú, hát otthon sokkal unalmasabb végighallgatni a számaikat. Tudod a húgom hatalmas rajongó... - nevettem fel. Mikor Mona válaszolni szeretett volna megérkezett a negyedik barátnő is.
- Sziasztok! - lihegett mosolyogva.
- Helló Perrie! - ölelte meg először Eleanor majd Mona.
- Szia, Abby vagyok - mutatkoztam be.
- Gondoltam. Már rengeteget hallottam rólad. Örülök, hogy megismerhetlek - ölelt magához.
- Igen, én is - öleltem vissza.

A koncert remek hangulatban telt, jó is volt kikapcsolni az első hét után. Most már úgy is kezdetét veszi a tanulás. Bah, májusban érettségi... De előtte még szalagavató és ballagás. Lehet, hogy fogok magamnak egy lakást bérelni a suli közelében, hogy ne kelljen ennyit ingáznom a suli és az otthonom között. Ha elmondanám Harry-nek, tuti, hogy azt mondaná költözzek hozzá. Apropó Harry. Holnap lesz az első randink, remélem jól fog sikerülni. Tudom, régimódi vagyok, de egyszerűen nem bírom, mikor a lány már akkor a barátnője, mikor még egymás nevét sem tudják. Szeretném megismerni úgy igazából, és majd csak utána belevágni a dologba. Szeretnék valami tartósat, valamit, ami igazi. Valami olyat, amilyen apu és anyu között volt. Amikor kicsi voltam mindig arról kérdeztem anyut, hogy találkoztak. Ilyenkor mindig elmosolyodott, aztán belekezdett a történetükbe. Még a gimiben találkoztak először, aztán apuék Brighton-ba költöztek. Sokáig nem látták egymást, majd véletlenül, de tényleg véletlenül New York-ban voltak, és ugyan abban a szállodában laktak. Anyu mondjuk a barátjával volt, de végül szakítottak. Aztán fél évvel később összeházasodtak és megszülettem én, majd az ikerek. Eleinte nehéz volt a farmon élni, és pénzünk sem volt sok, ezért anyu visszaállt dolgozni. Persze csak otthonról, viszont ez rengeteget segített. Még most is dolgozik, de sokkal kevesebbet, mint akkoriban.

Fél egy körül értem haza, lezuhanyoztam és már aludtam is. Szerencsére nem keltettem fel senkit, nem úgy apu, aki másnap reggel hét körül ért haza. Úgy gondolta mindenki szeretné tudni, hogy megérkezett. Így hát elordította magát. Jó, örültem neki, de jó lett volna még aludni. Amúgy meg nagyon örültem neki, már hiányzott. Mikor fél tizenegykor megérkezett Harry nem mondtam meg, hova megyek, csak annyit hogy majd jövök.
- Ha hazaérünk be kell, hogy mutassalak a családomnak. - csuktam be az ajtót.
- Ennek semmi akadálya - kacsintott mosolyogva. - És felkészültél egy ebédre Harry Styles-szal?
- Azt hiszem nem. - nevettem el magam.
- Akkor rendben van. Éééés, hogy tetszett a koncert? - kérdezte izgatottan. Hát igen, este már nem nagyon volt alkalmunk beszélgetni a Meet&Great miatt.
- Hú, nagyon élveztem, és ez jól jött így a suli elején. Amúgy sem lesz sok időm szórakozni.
- Ja, nekem se nagyon. Nem sokára folytatjuk a turnét is...
- Mert az egyáltalán nem buli, tényleg - vágtam bele ironizálva a szavába.
- Jól van na! Tudod milyen fárasztó egész nap a buszban ülni, vagy próbálni?
- Másoknak biztos, de ti biztos élvezitek.
- Hahaha... Mondjuk igazad van - nevette le magát, majd én is csatlakoztam.
Az egész út jó hangulatban telt, még az ebéd is. Szerencsére nem egy híres étterembe mentünk, amiért nagyon hálás voltam. Senkinek sincs kedve olyan ebédre várni, ami csomó pénzbe kerül. Egy gyros-osnál ettünk, majd az egyik parkban sétáltunk, közben beszélgettünk. Nagyon jó éreztem magam, jó volt közelebbről megismerni Harry-t. Visszasétáltunk a kocsihoz. én már azt hittem hazafelé vesszük az irányt, elvégre már délután négy volt, de ez a gondolat szétfoszlott, mikor a város közepe felé tartottunk.

Seventh Chapter

Nos a tegnapi furcsa dolog után elég érdekes lesz ma Harry szemébe nézni, főleg, hogy meglepetés vagyok.
Jóformán egész nap itthon voltam, megbeszéltem Liam-mel, hogy csak a koncertre megyek, nincs kedvem hamarabb elmenni. Még csak az első hétnek van vége a suliból, de én máris hullának érzem magam. Nem tudom hogy lesz meg az érettségim, vagy melyik egyetemre vesznek fel, ha ez így megy tovább.
Tiffany és Trenton a lovakat ápolták, kitisztították a patkójukat és lecsutakolták őket, kivéve Damont.

London felé Eminem szólt a rádióból. Fél öt van, ötre az arénánál leszek, habár a koncert csak hétkor kezdődik. Ha akkor érnék oda teljes felfordulás lenne, így a főpróba közepénél fogok beesni.
Végighaladtam a végeláthatatlan utcákon, még szerencse, hogy az O2 nem a város másik végén van, inkább a közepén. Mikor megérkeztem, nem hittem a szememnek. Igaz voltam már az arénánál, de ennyi tizenéves lányt még nem láttam. Hihetetlenek, hogy csupán öt fiúért képesek itt állni órákat is. Felhívtam Liam-et, aki elmondta, hogy kerüljem meg az épületet és kijön elém. Sikerült, be is jutottunk, igaz gyalog mentem. Szerencsére épp szünet volt, így nem zavartam meg semmit sem érkezésemmel.
- Mona már itt van, El nemsokára érkezik, Perrie pedig valamikor koncert elején fog befutni. Niall-nek meg ugye nincs barátnője.
- Remek. Biztos nem baj, hogy jöttem? - kérdeztem meg már úgy ezredjére a backstage-be menet.
- Nem, mindenki örülni fog. Na, de engem az érdekel, hogy mit kellett volna megtennie Harry-nek, amit nem csinált meg tegnap este - nézett rám kérdőn.
- Hát... Semmi különöset...  - sütöttem le a fejem. Nem régóta ismerem, nem fogom megosztani vele a majdnem csókomat. Igaz, Liam nagyon kedves fiúnak tűnik, meg Harry egyik legjobb barátja, szerintem nem rá tartozik.
- Meg is érkeztünk - állt meg egy "Pihegő" feliratú ajtó előtt. Rám mosolygott, mielőtt benyitottunk volna, aztán...
- Abby! - kiáltott fel Niall. Ő vette észre először, hogy a nyitott ajtóban én állok. Megrohamoztak, így egy hatalmas ölelésben részesültem.
- Hogy kerülsz ide? - nézett rám kérdőn Zayn.
- Liam meghívott. Szia Mona! - mosolyogtam a kanapén ülő lányra. Rajta is csak egy farmer és egy egyszerű póló volt. Megnyugodtam, azt hittem, hogy alulöltöztem.
- Gyere velem - húzott magával Harry.  Egy ideig csak húzott, majd megálltunk, ahol viszonylag kevés ember volt. Kérdőn néztem rá, nem értettem miért hozott ide.
- Figyelj, a tegnapi... Nem akartam, ne haragudj rám.
- Ne hazudj! - mosolyodtam el.
- De akkor miért...?
- Nézd, nekem még nem volt barátom, tehát még nem történt semmi sem, és nekem egy kicsit gyors volt, hogy egy hete sem ismerjük egymást, és már is megcsókolsz. Szeretnék randizni, kicsit jobban megismerkedni és majd csak utána komolyabban... Érted?
- Persze. Akkor eljössz velem mondjuk holnap ebédelni? Felveszlek fél tizenkettőkor. - mosolygott aranyosan. - Meg elmehetnénk utána valahova...
- Rendben van. Viszont nem kéne visszamenni? Elvégre még próba van...
- Menjünk - indultunk vissza.
Mikor beléptünk az ajtón hirtelen mindenki elhallgatott. Értetlenül néztem körbe, már épp megszólaltam volna, mikor Eleanor robbant be.
- Hali mindenkinek! Fiúk, Paul üzeni, hogy menjetek vissza próbálni, most! - erre felsóhajtottak és megindultak kifele. Harry-től még kaptam egy gyors ölelést is.
- Szóval. Most, hogy elmentek a fiúk, hallgatunk Abby. - mondták egyszerre. Mintha betanulták volna, vagy nem is tudom.
- Mit mondjak? - néztem rájuk értetlenül. Mona úgy mosolygott, mint aki mindent tud. Ahogy El is.
- Mi van közted és Harry között?
- Semmi? - kérdeztem vissza, de éreztem, hogy elpirulok. - Lebuktam, igaz?
- Aha - nevettek fel mindketten.
- Hát egyenlőre semmi, de valami biztos lesz - hajtottam le a fejem. Még Nina-val sem beszéltem meg, erre két effektíve idegen lánynak magyarázom a Harry és köztem lévő kapcsolatot.

- Hú, és a végén, mikor Elena szerelmet vallott? Hát én ott meghaltam! - ecsetelte Mona a Vámpírnaplók befejező részét. Kiderült, hogy egy csomó közös pontunk van, például a sorozatok. Mindhárman, vagyis négyen, mert Perrie - még nem ismerem - is, szeretjük a Vámpírnaplókat, a Teen Wolf-ot és a Csinos kis hazugságokat. Mondjuk én még a Walking Dead-et is szeretem, de a lányok nincsenek nagyon oda a zombikért.
- Miről beszélgettek? - lépett be Liam, már koncertruhában. Nem sokkal később megérkeztek a többiek is, majd az utolsó fél órát mindenki a 'párjával' töltötte. Illetve Liam és Louis a barátnőikkel, Zayn Niall-lel, Harry meg velem. Percenkét tudatták velünk az időt, majd sok sikert kívánva felengedtük őket a színpadra.

Sixth Chapter

Abby szemszöge:

- I can be tough, I can be strong, but with you, it's not like that at all - csendült fel a gitár után Avril hangja is. Éppen matek van, én meg rettentően unatkozok, plusz miért van a fülhallgató, ha nem arra, hogy órán zenét hallgassunk? Ez az utolsó óránk, még van húsz perc a csengőig, utána még beszél vagy negyed órát a tanár és csak utána enged ki. De kérlek! Péntek van! Miért matek az uccsó? Lenne inkább francia vagy német, azt legalább szeretem is!

- Psszt! - bökte meg Nina a hátam. - Mit csinálsz holnap?

- Mert? - fordultam hátra. Minek figyelni, majd anyu elmagyarázza.

- Nem akarsz vásárolni, utána meg partizni? - csillogott a szeme.

- Nincs kedvem, meg amúgy is programom van - kezdtem piszkálni a körmöm. Közben számot váltottam.

- Ahj. Akkor mit csináljak?

- Nem tudom? Mit csinál Mike? - Mike Nina bátyja, profin táncol, illetve fog az egyetem elvégzése után.

- Gyakorol a bandával - fintorodott el. Hát igen, mióta tanul, kevesebb időt tölt a haverjaival és kevesebbet Ninával.

- Menj te is vele! - tanácsoltam mosolyogva.

- Nem is rossz ötlet.

- Nekem nincs rossz ötletem! - nevettem fel kicsit hangosan.

- Miss Montgomery! Kérem maradjon csendben és ne zavarja az órát. Mindjárt vége, és mehetnek is! - szólt rám idegesen a tanár. És tényleg! Még öt perc. Vagy... csak felírta az eredményt és elengedett csengő előtt! Szuper!

Ninával bepakoltunk a szekrényeinkbe, mivel semmire se kell tanulni. Mindig az első hét a legjobb.

Mikor kiértünk a suli elé Harry kocsija már várt rám. Nagy öleléssel elbúcsúztam barátnőmtől, majd megindultam a fiú felé.

- Szia! - ölelt magához ő is szorosan.

- Helló - viszonoztam én is.

- Szóval mit csinálunk? - kérdeztem, mikor végre elengedett.

- Megmutatom a házam. Meg a fiúkat is megismerheted - nézett rám mosolyogva.

- De jó!

Harry úriemberként viselkedett, kinyitotta az ajtót, ahogy fél órával később is, mikor megérkeztünk. A ház előtt már két autó is parkolt. Kiszállás után a kocsikhoz tartozó embereket is megláttam. 

- Remek, senkire se kell várni! - csapta össze tenyerét Hazza.

Odasétáltunk hozzájuk, majd így szólt a házigazda:

- Bent bemutatok mindenkit mindenkinek, mert mindjárt esik. Siessünk! - erre mindenki megindult befele. Az előszobában levettük a cipőinket, Harry megmutatta merre van a vécé és a nappali, persze csak nekem, mert a többiek otthonosan mozogtak. A nappaliban mindenki leült rajtam kívül és kezdetét vette a bemutatkozás.

- Mielőtt bárki bármit mondana, a húgom Directioner, szóval tudom ki kicsoda. A biztonság kedvéért ellenőrizném... Liam és Mona ugye? - kérdeztem egy magas, rövid barna hajú fiút és egy alacsony szőke hajú lányt.

- Igen - felelték tökéletesen egyszerre.

- Örvendek, Abby vagyok - mosolyogtam kedvesen. - Aztán. Zayn, Niall, Louis és Eleanor? - néztem sorba a maradékon.

- Így, ebben a sorban - nevettek fel. - Örülünk, hogy megismerhettünk - mondta Louis.

Mindenkitől kaptam ölelést, majd beszélgetni kezdtünk átlagos dolgokról. Ha pontosabb akarok lenni, ők kérdeztek, én válaszoltam.

Hat körül Niall már éhen akart halni, szóval rendeltünk pizzát, majd olyan nyolc körül ment mindenki haza.

- Tényleg örülök, sajnálom, hogy Perrie nem jöhetett, dehát próbája van. - ölelt meg utoljára Zayn.

- Semmi baj, majd legközelebb - mosolyogtam.

- Szasztok skacok! - kiabált még utoljára Harry is. Visszamentem a nappaliba összeszedni a koszos poharakat és tányérokat, segítettem Harry-nek rendet rakni és mosogatni is.

- Mit csinálsz? - nevetett ki, mikor látta, hogy több hab van, mint kellene.

- Ne nevess ki! Jó ez így! - fröcsköltem le. Ebből persze hatalmas csata lett. A konyha már úszott, én meg futni kezdtem, mikor Hazza egy vödör vízzel közeledett. Sikítottam és menekültem, de jól éreztem magam. Mivel idegen még a ház, sikerült zsákutcába jutnom. A fiú teste teljesen a falhoz préselt.

Mindketten szuszogtunk. Lesütöttem a szemem, ilyen helyzetbe még sosem kerültem.

- Gyere, adok törülközőt és száraz ruhát - kezdett maga után húzni, fel az emeletre.

Fifth Chapter

Liam szemszöge:

Tegnap beszéltem Abby-vel és meghívtam a holnapi próbára Harry tudta nélkül. Persze a fiúkat beavattam, remélem még Louis se kotyogja ki, mondjuk úgy nagyon nehéz, hogy szinte nem is találkoznak, csak One Direction-ös dolgokon. Gondolok itt próbára, interjúkra és ilyenekre.
A mai napot a kis belvárosi apartmanomban töltöttem, tök egyedül. Nem csoda, hogy semmihez nem volt kedvem, az idő is pocsék volt. Legszívesebben a barátnőmmel tölteném az időt, úgy is olyan régen láttam, de ez nem olyan egyszerű. Mona ugyanis Wolverhampton-ban lakik szüleivel. Megismerkedésünk átlagosnak mondható, a gimiben egy osztályba jártunk. Igazából már akkor is nagyon szép volt, de akkoriban Roxy-val jártam.
Gondolkodásomból a csengő zökkentett ki. Felálltam a kényelmes kanapéról, és megnyomtam a kaputelefont.
- Szia, ki vagy? - szóltam bele.
- Meglepetés! - hallottam meg Mona édes hangját.
- Máris nyitom! - arcomon letörölhetetlen mosoly keletkezett.
Alig telt el öt perc, kopogtattak az ajtón. Odasiettem és kinyitottam, majd szorosan magamhoz öleltem az apró lányt.
- Hiányoztál! - mondtuk egyszerre, ő a mellkasomba és a hosszú szőke hajába. Mielőtt elengedtem adtam neki egy hosszú csókot.
- Gyönyörű vagy! - néztem végig rajta. Igazából semmi különöset nem viselt, egy egyszerű fekete cicanadrág és egy hosszított színes-mintás póló volt rajta, de tökéletesen nézett ki. Volt nála egy kisebb és egy nagyobb táska is. Kicsit furán nézhettem rá.
- Gondoltam megleplek, és nálad töltöm a hétvégét, ha nem baj. Úgy is kell egy hely, ahol aludhatok, mert van két lakás a közelben amit meg akarok nézni... - kezdte zavartan, mire még nagyobb lett a mosolyom.
- Miért lenne baj? És hogy érted azt a két lakást?
- Hát, anyuék megengedték, hogy végre Londonba költözzek, szóval elkezdtem keresgélni...
- Miért nem költözöl hozzám? - néztem rá értetlenül.
- Nos, alig két hónapja vagyunk együtt, plusz te folyton utazol, nekem meg meg kell tanulnom önállósodni. És apa csak ezzel a feltétellel engedett el - nevetett fel a végére. Elég meggyőzőek az érvei, a vitáinkat is mindig ő nyeri. Mintha olyan sokat vitáznánk.
- Akkor tedd le a táskádat a szobámban, és mond meg, mit szeretnél... - folytattam volna, de a telefonom közbevágott.
- Mondjad Hazza - szóltam bele. Mona elmosolyodott, adott egy puszit és elsuhant a cuccaival.
- Tegnap ugye meséltem nektek Abby-ről, és szeretném bemutatni nektek. Nem tartana sokáig, mert csak négy előtt megyek érte, és hétkor szeretnék indulni, hogy kilencre otthon legyen. A többieknek jó, Louis és Zayn hozzák a barátnőiket is... - tartott szünetet.
- Megkérdezem Mona-t, de szerintem jó nekünk is.
- Szuper! Akkor négykor nálam! Szia! - köszönt, majd letette a telefont.
- Na, mit akart? - lépett ki a fürdőből a barátnőm.
- Nagy baj lenne, ha délután átmennénk Harry-hez? Talált magának egy új csajt, szeretné bemutatni nekünk...
- Nem, úgy is rég láttam a fiúkat. De addig filmezzünk! - csillant fel a szeme.
- Rendben. Válassz filmet én csinálok pattogatott kukoricát - szaladtam be a konyhába.
Mikor végeztem még töltöttem egy-egy pohár narancslét és kivittem a nappaliba. Mona már a kanapén ült, a film is csak az elindításra várt. Leültem mellé és elkezdtük nézni a Kedves John-t.
Engem annyira nem kötött le, körülbelül az első tíz percben elaludtam.

*~*

- Liam, kelj föl! Vége a filmnek! - hallottam Mona édes hangját.

- Mmhmm... Mindjárt. Még öt percet - motyogtam, és fordultam volna át a másik oldalamra. Csak a kanapéról estem le.

- Akkor indulhatunk Harry-hez? - kérdezte nevetve.

Fourth Chapter

- Miért hívott Liam Payne Harry Styles telefonjáról? - kérdezték tökéletesen egyszerre a lányok.
- Semmi közötök hozzá. - néztem rájuk furán. - Lehet folytatni a sikítozást - hesegettem őket lefelé a lépcsőn.
- Bunkó - hallottam meg Barbie hangját.
- Aki mondja - csuktam be magam mögött az ajtót. Nem értem, hogy lehet egy 11 éves ilyen pofátlanul bunkó.
Mivel semmi dolgom nem volt, úgy döntöttem, hogy bekapcsolom a gépem. Miután sikeresen betöltött a Facebook is, és láttam, hogy semmi érdekes nem történik, inkább kikapcsoltam az egészet és átmentem az istállóba. Anyuék sosem szerettek volna lovat, viszont én imádom őket, így lényegében miattam vannak. Összesen hét lovunk van; Alma, Kivi, Limonádé, Zorró, Tequila, Damon és Mokka. Az én személyes kedvencem Damon, ő teljes mértékben a sajátom. Tiffany mindig Kivin lovagol, Trentoné Tequila, anyu Mokkát tűri el, apunak pedig Zorró jutott. Aztán tavaly megszületett Alma és Limonádé. A büszke szülők pedig Damon és Mokka, meg értelem szerűen Kivi és Tequila.
Megetettem mindegyik lovat, majd felnyergeltem Damont és elvezettem a benti ugratóhoz, elvégre esőben nem lehet lovagolni. Damon egyébként egy gyönyörű, ébenfekete Hannoveri, Zorrótól is csak az különbözteti meg, hogy apu lovának van egy fehér csík a fején.
Jó sokáig lovagoltam, majd miután végeztem lecsutakoltam és bevezettem a helyére. Visszaszaladtam a házba, szerencsére nem áztam el nagyon. Anya éppen a vacsorát készítette, Trenton xBox-ozott, Tiffany pedig a szobájában volt barátnőivel. Felmentem a szobámba, vagyis a fürdőmbe és vettem egy jó hosszú meleg zuhanyt. Éppen akkor kiabált fel anya, mikor felvettem a pizsimet.
- Nem vagyok éhes! - kiabáltam vissza. Bepakoltam táskámat és megint bekapcsoltam a gépem. Egye fene, felnézek Skype-ra is, hátha fent van apu. És mekkora szerencsém volt! Azonnal videóhívást indítottam, mikor megláttam, hogy elérhető. Jó sokat beszéltünk, mindent elmesélt, ahogy én is. Jó, mindent mégse, azt kihagytam, hogy megismertem egy híres fiút, de amiről nem tud, az nem fáj neki.

Reggel egyszerű sípolásra keltem, jó korán. Oké, ez nem maradhat tovább, sürgősen találnom kell valami zenét, amire kelhetek.
Gyorsan felvettem egy hosszú piros gatyát, csíkos rövid ujjúval. Cipőnek egy fekete tornacsukát húztam, majd az időre való tekintettel bedobtam egy esernyőt és egy pulcsit a táskámba.
Bérlettel a kezünkben szaladtunk a buszhoz, ami már nagyon elindulófélben volt.Sikeresen felszálltunk, és másfél órán belül már a még csendes iskola folyosóján lépkedtünk az első óránk helyszíne felé. Illetve én egyedül, mivel Trent, Tiff és a barátnője ugye a másik épületben vannak.
Jut eszembe! Ma Harry jön értem. Ami azért nem jó, mert a suliba rengeteg directioner jár. Remélem van annyi esze, hogy nem száll ki a kocsijából. A terembe belépve nem fogadott hangzavar, én voltam az első.
Ami azért rossz, mert nincs senki, akivel beszélhetek. Leültem a helyemre, elővettem a telefonom és felmentem Twitterre. Nem nagyon nézem a fiókomat, hetente talán egyszer-kétszer, ha feljövök. Lehet, hogy sokkal jobb, mint a többi, mert... Mert csak, de akkor is. A kedvenc közösségim az Instagram, aztán a Tumblr, a Facebook, a Twitter és végül a Keek.

@LittleAbbs: Unatkozok. Miért nincs még senki itt? #iskola

Írtam ki, miért ne alapon. Aztán meguntam és letettem az asztalomra. Mi is az első órám? Ja igen. Töri. Elővettem a füzetem, és a tolltartómat, majd kitéptem egy üres oldalt. Pff. Mintha annyira tele lenne a füzetem... Éppen elkezdtem rajzolni, amikor megrezzent a telefonom. Vártam amíg leáll, majd pár perc múlva megint megrezzent. Vajon ki hív reggel hétkor?
- Igen? - szóltam bele a készülékbe.
- Szóval unatkozol, mi? - kérdezte Harry.
- Ja. Még senki sincs itt... Jut eszembe, honnan tudod? - tettem fel a kérdést, mikor jobban belegondoltam a kérdésébe.
- Nem csak te vagy fent Twitteren, LittleAbbs - nevetett jókedvűen.
- Haha, nagyon vicces. Jobb nem jutott az eszembe, amikor csináltam a fiókom. Amúgy meg, mit csinálsz ilyen korán?
- Twitterezek. - válaszolt, mintha olyan egyértelmű volna. - Mikorra manjek érted?
- Fél négykor végzek, abból lesz háromnegyed, mire kikeveredek, szóval olyan háromnegyed négyre. És mit csinálunk majd?
- Legyen meglepetés. Majd találkozunk. Szia! - az "a" betűt még elhúzta, majd letette a telefont

Third Chapter

Harry szemszöge:

- Szia Harry, nem tudnál visszahívni? Épp vezetek, meg Tiffany is itt sikítozik mellettem. Pusza! - hadarta el gyorsan, majd le is nyomta a telefont. Ez fura volt. Nagyon fura. Oké, meg tudom érteni... Nem, nem annyira. Vagy mégis? Jó, ezen értelmetlen gondolkozni. Inkább azon kéne, milyen indokkal mondom le Mendy-t. Jó fej csaj, de inkább Niall stílusa.

*~*

Fél tíz. El fogok késni a... Miről is? Semmiről. Akkor viszont írok egy sms-t Abby-nek, megkérdezem tőle, hátha ráér.

*~*

Még mindig nem válaszolt. Már egy órája írtam. Oké, feladom. Inkább megkeresem Louis-t. Ő majd önti belém a lelket. Kikerestem a számát a telefonomból, majd felhívtam. Egy csöngés. Még egy. És még egy. Na végre, fel is vette.

- Szia Hazza! Mi a pálya? - szólt bele vidáman.

- Ráérsz?

- Most? Hogy a viharba ne! Átmenjek?

- Az jó lenne. Kérsz valamit?

- Egy teát csinálj légyszi! Repülök! - kiabálta el magát, majd letette a telefont. Ezért szeretem annyira. Igazi barát, mindig repül, ha baj van.

Öt perc sem telt el, Louis már kopogott. Kinyitottam, és egy hatalmas ölelésben részesültem.
- Szóval, mi a probléma? - kérdezte, mikor teája társaságában leült a kanapéra.
- Tegnap megismertem egy lányt... - kezdtem bele a mesélésbe.

*~*

- Na, és milyen volt? - kérdeztem Louis-t, aki épp azt mesélte, hogy El-lel divatbemutatón volt. Már pont nyitotta volna ki a száját, mikor megcsörrent a telefonom. Abby.

- Én mondtam, hogy hívni fog! - csillant fel barátom szeme.

- Igen? - kérdeztem bele félve.

- Szia Harry, Abby vagyok! Ne haragudj, csak éppen tesi volt, és tudomásom sem volt az üzeneted létezéséről... Tényleg ne haragudj, de még kajálni sem kajáltam, és ebben a percben értem haza. Ha még áll a kérdésed, igen, ráérek, viszont nem nagyon tudok elmenni autóval, mert apu nincs itthon, anyu meg elvitte az enyémet. - mondta el mindet egy szuszra.

- Figyelj, semmi baj. Nem haragszok. Tényleg. Hol laksz? Akkor el tudnék menni érted. Esetleg be tudnál jönni busszal, vagy ilyesmi. - mondtam reménykedve.

- Hát, az a helyzet, hogy mennék én szívesen, de esik is az eső, meg elég messze lakok a várostól, busz meg csak késő este van. Áthívnálak, de itthon van a húgom és az idióta directioner barátnői, már bocsi - nevette el magát.

- Hé, ilyet ne mondj a rajongóimra - háborodtam fel egy kicsit.

- Viszont holnap reggel busszal megyek, és jól jönne egy hazafuvar. Meg egy kávé.

- Jó rendben. Majd hívj, ha végzel. Szia! - köszöntem el, majd letettem a telefont.

- Na, mi volt? - kérdezte Louis, mint egy éhes kutya.

- Mintha nem tudnád. Végig mellettem ültél. - forgattam szemeimet. - Van kedved Fifázni?

- Még jó hogy! Úgy lealázlak! De hívjuk a többieket is! - mondta, és már tárcsázta Liam, Niall, vagy Zayn számát. Hosszú estém lesz.

Abby szemszöge:

- Tiffany, itt alszanak a barátnőid? - kérdeztem húgomtól, aki épp vécére indult.

- Csak Lara. Barbie-ért jön az anyukája - vonta meg a vállát, majd tovább indult, én pedig unottan kapcsolgattam a csatornák között. Valamikor elértem a zenecsatornát, ahol pont egy One Direction szám kezdődött. Erre kirohantak Tiff-ék, majd táncolni és énekelni kezdtek. Megforgattam a szemem és indultam volna fel, amikor megcsörrent a telefonom. Ami a dohányzóasztalon volt. És Lara látta meg elsőnek. Kitágultak a szemeim és elkezdtem rohanni a készülék után. De későn. Ugyanis a házat a lányok sikolya töltötte be. A francnak írok minden nevet teljesen be. Pechemre még fel is vették a telefonom. Szegény Harry, kezdem sajnálni. Szerencsére kijött Trenton a szobájából és kivette a mobilom a lányok kezéből. Végre megkaptam.

- Bocsánat, a tesóm és a barátnői előbb érték el a mobilom, mint én - szóltam bele.

- Semmi baj, Liam vagyok. - hallottam a vonal végéről egy számomra idegen hangot. - Abby vagy, ugye?

- Igen. Miben segíthetek? - kérdeztem mosolyogva.

- Csak azt akartam kérdezni, ráérsz-e szombaton. Harry annyit mesélt már rólad, szeretnénk megismerni mi is.

- Igen persze. Szerintem nincs dolgom.

- Szuper! Akkor el tudnál jönni a próbánkra?

- Ja. Majd megkérdezem Harryt, hogy mikor lesz. Viszont most mennem kell. Szia!

- Oké, szia. Ja, ez a beszélgetés nem történt meg! - figyelmeztetett, mielőtt kinyomta.

Second Chapter

Nem is figyeltem az órát, csak akkor kaptam észbe, mikor megszólalt a telefonom.
- Igen? - szóltam bele mosolyogva, mivel Harry éppen egy viccet mesélt.
- Szia Abby! Hol vagy? - hallottam anyu ideges hangját. Ránéztem a falon lógó órára, ami fél hatot mutatott.
- Uppszi! Elszaladt az idő! Sietek haza! - próbáltam menteni a menthetőt.
- De nagyon gyorsan. Hatkor van vacsora.
- Egyetek nélkülem. Úgyis most ettem sütit.
- Oké, de attól még sietned kell!
- Rendben, szia! - mondtam, majd azonnal letettem a mobilom.
- Menned kell? - kérdezte Harry.
- Sajnos. Már így is késtem egy csomót... Hatkor van vacsora, ami fél óra múlva lesz, és így is egy óra, mire hazaérek... Ne haragudj, hogy feltartottalak. Kifizetem a számlámat. - mosolyogtam rá.
- Ó, ne fáradj! Majd én állom! És te ne haragudj rám.
- Köszi! Na mentem, szia! - felvettem a pulcsimat és már kint is voltam. Sikeresen átmentem az úton, már szálltam volna be a kocsiba is, amikor meghallottam a nevemet.
- Abby! Egy pillanatot még! - rohant hozzám beszélgető partnerem.
Kérdőn néztem rá, nem értettem miért nem mehetek még.
- Elkérhetem a számodat? Jó volt veled beszélgetni, szeretnék még találkozni veled - mosolygott.
- Öhm... Persze. Adj egy lapot, amire leírhatom. - erre előhúzott a zsebéből két dedikált képet magáról és egy sima lapot. Előszedtem a tollam a táskámból, majd leírtam a sima lapra a számomat. Aztán elkérte a tollat, és ráírta az egyik képre a sajátját.
- A másikat miért kapom? - néztem rá, megint kérdőn.
- A húgodnak. Szerezz neki egy szép napot! - kacsintott. - Na szia! - intett, amikor elhajtottam a helyemről.

*~*

Remek. Nem elég, hogy szakad az eső, sötét van, de még áll a száz kilométeres sor is. Nem hiszem el! Innen normálisan tíz perc alatt érek haza, de most lehetetlen. Éppen kiértem Londonból, beleszaladtam egy dugóba. Szuper, nem?! Pedig direkt nem a pályán mentem! Ez az! Végre megmozdult a sor! Igaz szép lassan, de megyünk!

Húsz perccel később már otthon is voltam. Leparkoltam a ház előtt és bementem. Ránéztem az órára. Nem kicsit lepődtem meg. Fél tíz volt! Anya biztos teljesen kész van! Ekkor nyílt a hálószoba ajtaja.

- Kicsim, annyira örülök, hogy nem esett bajod! Úgy aggódtam érted! - ölelt meg szorosan.

- Anyu, ne haragudj, hogy késtem, de beállt az út, egyszerűen nem lehetett haladni! - magyaráztam.

- Ez nem számít. A lényeg, hogy itthon vagy. - ölelt meg még egyszer. - Most viszont sipirc aludni. Reggel kelés van.

- Oké, csak bemegyek egy percre Tiffanyhoz.

- Rendben. Szeretlek! - mondta, már az ajtóban.

- Én is! - feleltem, és figyeltem, ahogy becsukódik mögötte az ajtó.

Óvatosan léptem be tesóm szobájába. Szerencsére már aludt. Kicsit megkönnyebbültem, legalább nem most fog sikítozva ugrálni. Letettem az éjjeliszekrényére az aláírt képet, majd gyorsan kimentem. Felszaladtam a lépcsőn, be a szobámba. Átvettem a pizsamámat, bebújtam az ágyamba és már aludtam is.

*~*

- I need the beauty and a beat! - keltem az ébresztőmre. Le kellene cserélnem valami másra. Kezdem unni Justinnak ezt a számát! Pedig hogy szerettem amikor kijött! Szerencsére van saját fürdőm. Ez azért jár egy 18 éves lánynak. Vettem egy rövid zuhanyt, mivel az óramutató közeledett a fél hathoz. Felvettem egy farmer sortot és egy kék kockás inget, alatta egy fehér toppal. Hozzá kiválasztottam egy kék tornacsukát. Nagyon ritkán hordok szoknyát vagy magassarkút. Letrappoltam a lépcsőn, majd hozzáláttam a szendvicsek elkészítésének. Egyszer csak sikítást hallottam Tiffany szobájából. Ezek szerint megtalálta a dedikált fotót.

- Mi ez a zaj? Történt valami Tiff-fel? - jött be anyu kintről. 

- Nem, csak megtalálta az ajándékomat. - vontam meg a vállamat, miközben vajat kentem Trenton kenyerére.

- A midet? - szaladt a szemöldöke az egekbe.

- Tegnap találkoztam az egyik fiúval a kedvenc bandájából. Gondoltam hozok neki egy aláírt képet. - füllentettem egy kicsit. Nem kell mindenkinek mindenről tudnia.

- Á, már világos. Siessetek, mert elfogtok késni. - ezzel bement a fürdőbe.

- Jó reggelt. - ásított hatalmasat Trent.

- Neked is öcsi. Itt a szendód - nyomtam kezébe a kajáját.

- Madárcsicsergős jóreggelt mindenkinek! - lépett ki szobájából húgunk. Arcán hatalmas mosoly virított.

- Szendvics. - tartottam fel kezemet. - Induljunk. - vettem fel a kulcsaimat a pultról.
- Én ülök elől! - szólaltak meg egyszerre.
- Nem, én! - és megint.
- Oké, akkor mindketten hátraültök. Fáradt vagyok, nincs kedvem hallgatni a vitátokat. - döntöttem el helyettük. Mindketten csúnyán néztek rám, mire kinevettem őket.
Az út a suli felé szerencsére csendben telt, addig, amíg meg nem szólalt a telefonom. Mivel vezetés közben nem lehet telefonálni, kihangosítottam. Nem is sejtettem, milyen helyzetbe sodortam magam, mikor felvettem az ismeretlen számot...

Harry szemszöge:

Reggel elég korán ébredtem. Még hét óra sincs, mi a rákot fogok csinálni, mikor az egész napom szabad? Aztán ránéztem a telefonomra, és eszembe jutott Abby. Talán már ébren van. Sőt, biztos, hiszen még suliba jár! Meg mondta is, hogy minden reggel korán kel, mert messze laknak a várostól. Gondoltam felhívom, baja nem lehet belőle. Kicsöng, kicsöng, még mindig kicsöng. Aztán végre felveszi.
- Hallo? Abby Montgomery vagyok. Miben segíthetek? - kérdezte. Akkor még nem írta be a számomat. Bezzeg nekem az volt az első, amint beültem a kocsiba.
- Szia Abby, Harry vagyok. Harry Styles. - szóltam bele, mire valaki nagyon elkezdett sikítani.

First Chapter

A nevem Abby Montgomery. 17 éves vagyok. Mondhatnám átlagosnak az életem, de egyáltalán nem az... Ugyanis egy igazi farmon élek. Persze nem úgy kell elképzelni, mint egy mindentől elzárt valamit. Valójában megvan mindenünk; vízvezeték, áram, Wifi, normális tévé. Csak a szüleim úgy gondolták, hogy ez jó nekik. Nekünk. 5 éves voltam, amikor apu megvette a farmot. Na akkor igazán lepukkant volt. Körülbelül másfél év alatt korszerűsítettük az egészet, addigra megszülettek a kistesóim. Többesszám, mert ikrek. Egy lány, Tiffany, és egy fiú Trenton. Most 11 évesek. A farm szerencsére nincs messze csodás fővárosunktól, Londontól, így tudunk az egyik külvárosi iskolába járni. Idén végzek, és felvételizek vagy az Oxfordra, vagy a University of Manchester-re. Ha felvesznek az előbbire, kapok egy lakást a belvárosban, míg a manchesterinél csak koleszos leszek. Ha meg egyikre sem, maradok otthon. Holnap van a végzős évem első napja. És a szülinapom is. Anyuék nagyon rendesek voltak, ma délelőtt megkaptam az új kocsimat, így tudok azzal menni suliba....

*~*

- I nedd is a beauty and a beat - szólalt meg az ébresztőórám hajnalok hajnalán. Szó szerint, még öt óra sincs. Mondjuk én már fent vagyok, fel is öltöztem. Kell egy óra, még kocsival is, amíg beérünk az iskolába. Még jó, hogy nem kell buszozni, akkor sokkal több kellene. Előkotortam egy táskát, amibe beledobtam egy füzetet és egy tollat. Több úgysem kell, ma úgyis csak a tanév menetét nézzük meg. A házunk kétszintes, a padlással együtt, ami az én szobám. A lépcső a nappaliba vezet, ami egybe van a konyhával és az étkezővel. A nappaliból nyílik négy ajtó: Tiff szobája, Trent-é, anyuéké és a fürdő. Lementem a konyhába, hogy nekilássak a szendvicseim készítésének. Amiket úgy is lenyúlnak. Így csináltam egyet magamnak, kettőt az ikreknek plusz egyet apának, aki ma megy meglátogatni nagyiékat.

- Jó reggelt Abby! - jött be anyu az ajtón. Én panaszkodhatok, hogy korán kelek, de ő már négykor fent van, hogy elintézze az állatokat. Van egy beosztásunk is: reggel anyu intézi az összeset, ahogy este is, délután és hétvégén Tiffany a tyúkokat, Trenton a disznókat, én a nyulakat, apu a teheneket, együtt pedig a lovakat.

- Tiffany, Trenton! Én indulok, ha nem jöttök most! - kiabáltam el magamat. Érdekes mód azonnal kijöttek szobáikból és tudtunk indulni. Az út nagyjából csendesen telt, legalábbis Trenton és én részemről, mert Tiffany be sem fogta a száját. Egész úton a One Directionról beszélt. Nem értem, miért van úgy oda értük... Jó, nem azt mondom, hogy nincsenek jó számaik, de a húgom irántuk érzett rajongása már nem normális.
- ... és amikor koncerten az egyik lány megkérdezte, hogy randiznának-e rajongóval, Zayn azt mondta, hogy igen... - hadarta továbbra is folyamatosan. Még azt sem vette észre, hogy leparkoltam az iskola előtt.
- Tiffany gyere már! - kiabáltam rá. Vágott egy grimaszt, majd végre kiszállt a kocsiból. Mivel ők még általánosba járnak külön épületben vagyunk, így még véletlenül sem találkozok velük a folyosón. Az első emeleten van a termünk. Amikor beértem az épületbe meghallottam a sulirádióból Pink egyik újdemárrégi számát; a Just give me a reason-t. Személy szerint én imádom a dalt, bármikor és bármeddig tudnám hallgatni. Beléptem a terembe, és az első dolog, amit érzékeltem, az legjobb barátom, Nina volt. Egész nyáron nem találkoztunk, mivel ő Spanyolországban, a keresztanyukájánál töltötte az idejét. Mint minden szeptember elsején, most is ő volt a legbarnább. Haját már megint átfestette, most eredetileg amúgy fekete haja barna volt, benne lila, zöld és kék csíkokkal.
- Már megint mit csináltál a hajaddal?! - kérdeztem, miután elengedett.
- Neked is szia, és igen, nekem is hiányoztál. - forgatta meg szemeit.
- Jól van na! Tudod, hogyha minden nap beszélünk, nem nagyon fogom mondani, hogy hiányoztál - nevettem fel reakcióját látva. - Bocsi, tudod, hogy nem úgy értettem.
- Persze! Na, szóval tegnap a repülőn egy nagyon helyes fiú ült mellettem, és elkezdtünk beszélgetni. Aztán elkérte a számomat és megbeszéltük, hogy ma találkozunk! - kezdett el ugrálni örömében.
- De jó neked! - mosolyodtam el halványan. Éppen megszólalt volna, amikor becsengettek. Az ofőnk nagyon szigorú nő, de mi nagyon szeretjük. Németet tanít, tehát van vele négy óránk az osztályfőnökivel együtt. Mindig pontosan érkezik órára, ez most sem volt másképp.
- Rendben gyerekek, mindenkinek nagyon szép napot kívánok, remélem jól telt a szünet, kiélveztétek a nagy hajrá, az utolsó év előtti utolsó pihenőt. Az élményeitekről majd egyik németen fogunk beszélni, most vágjunk is bele a közepébe... - és hivatalosan is elkezdődött a végzős évünk.

*~*

Csöngessenek már ki! Na, gyerünk, már elegem van mindenből! Minek kellett ez az utolsó óra? Megbeszélés, mire jó az? Már úgy is mindent tudunk! Az ofő mindent elmondott!

- Köszönöm a figyelmet, mehettek haza. Holnap találkozunk, etikán! - búcsúzott el az igazgató. Végre már!

- Eljössz velem? - fordult felém azonnal Nina.

- Persze, majd ülök ott felesleges harmadikként - forgattam a szemem.

- Jajj nem! Egy másik asztalnál fülelsz - mosolygott bájosan.

- Jó rendben! De akkor menjünk - rángattam oda az autómig. Az út a kávézóhoz csendben telt. Amikor megérkeztünk Nina azonnal kiugrott a kocsiból, meg sem várva a motor leállítását. Na szuper, mehetek be egyedül. Ráadásul teltház is van! Ó nem, ott annál a fiúnál még volt egy hely, nagyjából barátnőmék asztala mögött. Szuper!

- Szia! - léptem oda a srác asztalához. - Leülhetek?

- Helló, persze! - nézett fel mosolyogva. Gyönyörű zöld szemei azonnal elvarázsoltak, de nagyon ismerős volt.

- Egyébként Abby vagyok - mosolyogtam rá.

- Öhm, Harry - felelt. Mintha kicsit feszült lett volna. És akkor beugrott! Ő az egyik tagja annak a bandának!

- Tudom ki vagy! - mutattam rá hirtelen felugrásból.

- Csss! - csitított azonnal. - Már egy ideje itt vagyok, de még nem jöttek rá. Nem akarom, hogy ez változzon. Szóval rajongó vagy? - kérdezte letörten.

- Én nem. A húgom. Ne haragudj, de már falra mászok tőletek! - emeltem égnek a szemeimet, mire elnevette magát. És itt indult el valami köztünk, amiről nem is tudtuk, hogy létezik...